Olvastam egy mókás kis összeállítást a kattintásvadász címekről, és úgy döntöttem, hogy saját szórakoztatásomra én is ilyen alcímeket fogok kiötleni a bejegyzéseimhez. Kíváncsi vagyok, mikor jutok el a borsonline színvonalára, vélhetően sokat kell még dolgoznom rajta, de mindenképpen igyekezni fogok :)

Ez a bejegyzés tehát az előítéletekről fog szólni. Nem titkolt célom ezzel a bloggal, hogy csökkentsem a magam eszközeivel a Down-szindrómás emberekkel kapcsolatos előítéleteket, így most joggal számíthattok egy olyan bejegyzésre, hogy "Ó jaj, kérlek ne légy előítéletes, ha Down-szindrómás emberrel találkozol!" És amúgy tényleg ne, de itt jön a váratlan fordulat, ez a bejegyzés ugyanis nem ezt fogja taglalni.

Nemrégiben arra a felismerésre jutottam, hogy aki igazán előítéletes Mátéval, az én magam vagyok. Ez amúgy elég kellemetlen felismerés így közel 3 együtt töltött év után, tekintve, hogy egyébként már-már majomszeretettel csüngök ezen a kis gazfickón. A mérhetetlen nagy szeretetem azonban nem zárja ki, hogy estére olykor hulla fáradt legyek tőle. Mert ez a gyerek igazán minden lében kanál, folyton rosszban sántikál, újabb és újabb remek ötletekkel kerget engem az őrületbe és úgy egyáltalán egy ördögfióka az egész kölyök. (Mondhatnám, hogy a szeme se áll jól, de ezt speciel pont nem mondom, mert szerintem nagyon jól áll neki ez a mandulavágású szem.) Folyton elszaladgál, egy percet nincs nyugton, ha csak teheti, elszökik tőlem (mondjuk nem teheti, mert eléggé figyelek). Napjában tízszer bekapcsolja a sütőt, sőt, most már azt is tudja, hogy hogyan állítsa légkeverésre, kinyitja a sütőajtót, és élvezi, hogy fúj az arcába a szél a sütőből. (Ez azért nem olyan nagy gáz, hacsak nem 260 fokra állítja...) Beoldalog a WC-be, és az még a jobbik eset, ha csak pancsol benne egy keveset, de a WC-kefével egészen hajmeresztő mutatványokra képes. Egyszer kis híján bele is ivott a WC-kefetartó aljában összegyűlt nem-akarom-tudni-mit-tartalmazó folyadékba, de azt az utolsó pillanatban valami elképesztő vetődéssel sikerült megakadályoznom. Előfordult, hogy a valamelyik tesója által meghagyott fél zsömlét kibányászta a kukából, és még ahhoz is volt elég esze, hogy elvonuljon vele a hálószobába, remélve, hogy ott nem fogom felfedezni, ahogy majszolgatja. Ehhez képest az már sima ügy, hogy felmászik az étkezőasztalra, megkaparintva az ott felejtett bármit - az legalább még nem volt a kukában :)

Itt éppen a ma esti állapota látható, miután lenyalogatta a joghurtot a borító fóliáról. Lehet tippelni, hogy honnan szerezte, annyit segítek, hogy nem az asztalról :)

Szóval ilyen akciókra képes ez az egyébként übercuki kistestű, és én simán betudtam ezt annak, hogy Down-szindrómás, és emiatt nyilván nem érti, hogy mit ne csináljon. Mígnem nemrégiben beszélgettem egy barátnőmmel, aki ehhez kísértetiesen hasonló sztorikat mesélt a saját, tökéletesen hibátlan kromoszóma-állományú, mégis ugyanilyen fordulatszámon pörgő kisfiáról. Aztán úgy egy hete itt volt egy másik barátnőm az 5 éves, szuperokos kisfiával, akinek szintén nem sok nyugodt perce volt az itt töltött délelőtt folyamán, olyannyira, hogy Máté már-már egy belassult lajhárnak tűnt mellette :) Nekem meg elkezdett derengeni valami halvány kis fény a fejemben, hogy tán lehet, hogy a gyerekem egyszerűen túlságosan aktív, vagy így próbálja felhívni magára a figyelmemet, amikor épp nem tudok vele foglalkozni? Hogy nem azért nem hallgat bizonyos tiltásokra, mert nem érti meg őket, hanem mert tökéletesen érti, és azt is pontosan tudja, hogy ha ezeket a dolgokat teszi, akkor mindenképpen foglalkozni fogok vele? És ha ez így van, akkor kinek is vannak itt előítéletei?

Az pedig megint egy másik kérdés, hogy mennyiben fontos az, hogy a gyerekem egy adott jellemvonása a Down-szindrómájából adódik, avagy nem. Én nagyjából afelé kezdek hajlani, hogy teljesen mindegy, hogy mitől olyan, amilyen, a lényeg sokkal inkább az, hogy én hogyan viszonyulok az ő valamilyenségéhez.

Úgyhogy most úgy döntöttem, hogy előítéletek terén először inkább a saját házam táján söprögetek egy kicsinykét, aztán ha ezzel kész vagyok, akkor majd terjesztem másoknak is a Tudást. Mindenesetre, amíg én ezen dolgozom, addig is: "Ó jaj, kérlek ne légy előítéletes, ha Down-szindrómás emberrel találkozol!" :)