Az emberek többféle módon viszonyulnak a karácsonyhoz. Van, akinek mélyen spirituális, keresztény ünnep. Van, akinek a szeretet ünnepe, van, akinek a fogyasztói társadalom legnagyobb ünnepe, és ezen belül is van, aki ezért utálja, és van, aki éppen ezért szereti. Van, aki ki nem állhatja az egészet, és legszívesebben átugorná az évnek az ádventtől Szilveszterig tartó részét, és van, aki december 27-én elkezd visszaszámolni, hogy hány nap van még hátra a következő karácsonyig.
És van Máté, aki nem egyszerűen imádja a karácsonyt, hanem egész évben tartja! Neki júniusban is a Kis karácsony, nagy karácsonyt meg a Télapó itt van-t kell énekelni. Ő márciusban még, szeptemberben pedig már azt játssza, hogy ő a Mikulás, fölkap egy zsákot a hátára, és ajándékot oszt a családtagoknak, közben pedig mondogatja, hogy "Ho-ho-ho-hóóó!" - ami azért is nagy teljesítmény, mert a h hangot egyébként nem valami jól tudja kiejteni. Ahányszor meglát egy képet egy karácsonyfáról egy könyvben, vagy egy filmben fedezi fel, ujjongva örül neki. Amikor valami galádságot követ el, bűnbánó arccal közli, hogy "Apó nem!", ami azt jelenti, hogy a Télapó így biztos nem hoz neki ajándékot, amit egyébként nem tudom, miből gondol, mert eddig még mindig hozott neki, pedig az évek során elég jelentősen gyarapította az ősz hajszálaimat az általa elkövetett mindenfélékkel...
Én magam szeretem a karácsonyt, bár nem vagyok az a fajta karácsony-rajongó, aki már szeptemberben az ünnepet tervezgeti. De egyrészt a vallási oldala is jelentős számomra, mert hívőként az egyházi év egyik legkiemelkedőbb pontjaként élem meg, másrészt szeretem mindazt a körítést is, ami ezzel jár. Szeretek adventben gyertyát gyújtani, és lelkileg és fizikai síkon párhuzamosan készülni az ünnepre. Szeretek örömet szerezni a gyerekeinknek, szeretek nagytakarítást tartani kívül-belül, szeretek ilyenkor jókat főzni és enni, szeretem vendégül látni a tágabb családot vagy éppen meglátogatni őket.
Most még az advent kezdetéig is több hét van hátra, de a boltokban már kezd alakulni a karácsonyi őrület. Alapvetően nem vagyok a fogyasztói társadalom gyermeke (vagy legalábbis igyekszem nem az lenni), és csak akkor veszek meg valamit, ha valós igény van mögötte. Most azonban megláttam valamit az OBI-ban, amire egyből fölkaptam a fejem. Elsőre még ellenálltam neki, de másnap visszamentem érte.
Így költözött be egy cukorsüveg fenyő az otthonunkba, és így lett belőle mini-karácsonyfa november közepén :) Tudtam, hogy Máté teljesen oda lesz érte, és így is lett!
Már az áruházban magán kívül volt az örömtől, amikor meglátta a karácsonyi részleget. Talált egy Mikulást, ami nagyjából pont az ő mérete volt, és teljesen elvarázsolta. Itthon pedig egyenesen szerelmes lett a "kicsi fába", ahogyan ő nevezi.
Minden gyerekemnek szeretek örömet szerezni, de Máténak különösen. Egyszerűen annyira tud lelkesedni egy apróságért is, és olyan hálás tud lenni érte, hogy az ember különösen motiválttá válik arra, hogy valamivel meglepje őt. Szóval mostantól a család is csatlakozik Máté karácsonyvárásához, Vízkeresztig ne is keressen minket senki :)
