Ez a blog azért jött létre, hogy betekintést nyújtson egy olyan család életébe, ahol a legkisebb gyerek, Máté, Down-szindrómával született. A mindennapjaink bemutatásával és az édesanyaként megélt érzéseim megosztásával szeretném közelebb hozni az emberekhez nemcsak a kisfiunkat, hanem vele együtt az összes Down-szindrómával élő embert. Terveim szerint azért nem lesz ez egy véresen komoly iromány, mert úgy tapasztalom, hogy a humor és az optimizmus a legnehezebb helyzeteken is átsegíti az embert. A legtöbb dolgon legalábbis utólag már könnyű röhögni...
Persze azért nem lehet mindig viccesre venni a figurát, olyan dolgok is elő fognak kerülni, amik nagyon mély és intenzív érzéseket mozgatnak meg bennem - ilyenek például a gyerekeim :) Róluk néha nem tudok némi elérzékenyülés nélkül írni, végtére is az anyjuk vagyok, vagy mi a szösz (bár 10 év anyai lét után néha még mindig furcsa, hogy ÉN ülök a szülői értekezleten, mint SZÜLŐ).
Továbbá közkinccsé teszek itt időnként gyerekszáj-történeteket is az elmúlt 10 év terméséből - ha nekem esetleg éppen nem jutna eszembe semmi vicces, akkor a gyerekeim majd kisegítenek! Valami hasznukat is vegyem már, cserébe az elmúlt évtizedben tanúsított odaadó anyai munkásságomért :)
És hogy miért pont "Más szemmel"? Egyrészt utalás ez részemről a Down-szindrómás emberek tipikus, mandulavágású szemére. Másrészt arra, hogy a különleges szemeikkel ők mennyire más szemmel látják a világot, amiben élünk. Végül pedig arra, hogy mennyire más szemmel látom a világot jómagam, mióta az a szerencse ért, hogy ennek a kis gézengúznak az édesanyja lehetek...
Végül pedig, hogy teljes legyen a bemutatkozásunk, íme egy fotó a legfőbb főszereplőről és hűséges fegyverhordozójáról (gondolom, az nem is kérdés, hogy én a fegyverhordozó vagyok...).