Az adventi naptárunkban december első napján az szerepelt, hogy mindenki kap egy hálanaplót, amibe Karácsonyig minden este leír három dolgot, amiért aznap hálás lehet. Kíváncsi voltam, hogy hogy fog menni a gyerekeknek, mert abban nagyjából biztos voltam, hogy nekem, az önsegítő könyveken és pozitív gondolkodási útmutatókon edződött, Agykontrollt végzett fenoménnak biztosan csak laza ujjgyakorlat lesz.

Természetesen megint tévedtem.

Az elmúlt hetünk egy betegség- és balesetcunami volt, felnőtt és gyerek válogatás nélkül esett ágynak, ki vírustól, ki szalaghúzódástól, ki a fáradtságtól. A férjem kedd óta ágyrajáróként él velünk, de még az se volt esélyes, hogy legalább az én ágyamra járjon. Vagy azért, mert azt a pár éjszakai órát legalább ő szerette volna nyugalomban elölteni, amit szörcsögő orrok és éjszakai ide-oda vergődések tettek lehetetlenné a hitvesi ágyban, vagy azért, mert épp valamelyik gyerek tartott rá igényt éjszaka, ha már nappal nem sikerült találkozniuk az apjukkal. Szóval nem volt egy nagy sikersztori az elmúlt időszak, és voltak napok, amikor úgy ültem le a rohadék hálanaplóhoz, hogy magamban csöndesen elszidtam a jó édesanyját is annak, aki ezt az egészet kitalálta (bocs, Anya!). 

De lám, nem volt hiába a sok konyhapszichológia, az önsegítő könyvek ára nem volt kidobott pénz, és a csoportos coaching is csak beütött végül. Vagy ami még ennél is valószínűbb, a hitem segített most is. Mert minden áldott nap találtam legalább 4 olyan dolgot, amik miatt hálás lehettem aznap. És most nem olyanokra gondolok, hogy ma se dobtak rám atombombát, hanem sokkal konkrétabb dolgokra, olyasmikre, amik megtörténtek, és jók voltak, vagy rosszak voltak, és könnyen lehettek volna rosszabbak is, de végül nem lettek. Vagy olyanokra, amik segítettek elviselni, könnyebben átvészelni a nehéz napokat.

Az igazi meglepetést azonban Ádám okozta, akit pénteken focibaleset ért, és nem elég, hogy alig tud lábra állni, de jónéhány hétnyi edzést is ki kell hagynia. Ez neki nagyjából akkora érvágás, mintha a Mikulás csoki helyett egy hallatlanul izgalmas környezetismereti gyakorlófüzetet hozott volna neki. Szóval ha valakinek, Ádámnak igazán volt oka lehangoltságra. Erre azt mondja nekem szombaton, hogy ő beleírja a balesetet a hálanaplóba. Wtf? - kérdi kiművelt angol nyelvezettel az anyuka, aki úgy látszik, mégsem eléggé pallérozta ki az elméjét az önsegítő könyvek garmadája által sem. Erre azt válaszolja az ő 11 éves, önsegítő könyveket sosem látott kicsi fia:

 - Azért vagyok hálás, mert amikor Levente beteg volt, irigyeltem tőle, hogy nem kell oviba mennie. Most pedig Isten megtanított arra, hogy nem szabad irigyelni a másik baját.

Végül pedig íme néhány hálám képekben:

Hálás vagyok, amiért Máté már elég okos ahhoz, hogy  tudja, hogy mire való a gyufa, de még nem elég ügyes ahhoz, hogy felgyújtsa a házat.

Hálás vagyok azért, hogy láthattam, ahogy Léna és Máté együtt játszották el, hogy Léna a Mikulás, Máté pedig a rénszarvas, és együtt osztják ki a gyerekeknek az ajándékokat.

Hálás vagyok azért, hogy ilyen csodálatos helyen élhetek, és hogy sok nap után ma végre ki tudtam menni Mátéval sétálni a tóhoz.