És akkor lehet hozzá írni ilyeneket, hogy reggeli énidő a novemberi tavaszban, és akkor mindenki csodálkozhat, hogy azta, a négy gyerek mellett milyen laza ez a csaj! Így kell élni, bizony, hétfő reggeli idegeskedés helyett kávézgatni az őszi kertben.

És igen, ez is igaz, mert tényleg megittam a reggeli capuccinomat, tényleg süt a nap, tényleg van kertünk, és tényleg tudok is ennek örülni.

A teljes igazság ellenben a következőképpen fest.

Reggel egyedül ébresztettem a gyerekeket, Férjet csak félálomban láttam 6.15. körül távozni itthonról. A két iskolásom viszonylag ügyesen elkészült, még meg is reggeliztek, köszönhetően a hétfői Nutella-napnak, ami a hétkezdést hivatott nálunk megkönnyíteni (nesze neked, egészséges táplálkozás...). Levente ellenben már ébredéskor kijelentette, hogy ő utálja az ovit, és nem is megy ma oda. Nagy nehezen fölkelt, felöltözött - rövidnadrágba és pólóba. Megette a reggelit, fülig Nutellás lett. Kétszer küldtem vissza megmosdani, mire sikerült neki nagyjából, a fogmosáshoz hozzá se kezdett. Harmadszorra már ordítva utasítottam a fogmosásra, hát annyit sikerült vele elérnem, hogy most már bőgött is... Szuper, napi anyai nevelési bravúr kipipálva... Nekiálltam megmosni a fogát, erre még jobban bömböl, mert elfelejtettem, hogy mozog az egyik foga elöl, na az fájt, ahogy mostam, még vérzett is. Második öngól berúgva... Közben persze folyik a készülődés, Mátét öltöztetem (szerencsére Férj tisztába tette, még mielőtt elment, köszi!), reggeliztetem, bedobom a mosást, Lénának majdnem elfelejtek uzsonnát csomagolni, micsoda szerencse, hogy neki több esze van, mint nekem! 7.25-kor Levente még mindig hiányos öltözetben flangál, már a cipőt kellene húzni, ő meg még rövidgatyában pózol. Végre felöltözik rendesen, elindulunk, de késésben vagyunk. Én biciklivel, ő rollerrel jön (útépítés miatt reggel csúcsidőben kocsival esélytelen is átjutni a városon), kb. két perccel lekéssük a reggeli áhítatot (református ovi). Ilyenkor meg kell várni, amíg vége az áhítatnak, utána lehet csak bemenni. Levente nem hajlandó nélkülem megvárni az áhítat végét, Máté közben egyfolytában ki akar szökni, vagy éppen be a csoportba, vagy a mosdóban garázdálkodik, végül 10 percig sikerül lekötnöm azzal, hogy kiskutyásat játszunk, gondolom, a többi kint rekedt szülő jól szórakozik :) Már út közben eszembe jutott, hogy otthon felejtettem az ágyneműt és a pizsamát, király, lesz még egy köröm az oviba... Még csak fél 9, de már három sikerem is van, szuper, csak így tovább, Zsófi!

Itthon végre kávé (Instagram-pillanat), közben Máté odabenn Léna fél pár ünneplő cipőjében parádézva lepakolja a konyhapultról, amit épp elér. Szerencsére kés nincs közte, a többi nem lényeges. Kávé után nyomban hívom a duguláselhárító szakit, a hosszú hétvége alatt megadta magát a konyhai lefolyó. Szaki tud jönni, de csak délelőtt. Fájó szívvel lemondom Máté tornáját. Kocsival még odaérhetnék, de miután a múltkor a budapesti dugóban felforrt benne a víz, nem indulnék el vele. Közben Máté elalszik (még délelőtt 10 óra sincs, ennyit a napirendről...), egy lendülettel felhívom az autószerelőt is. Na azért ez végre valami, két szakival is beszéltem, az első mindjárt meg is érkezik. 15 perc, ugyanennyi ezer. Megfordul a fejemben, hogy szabadidőmben dugulásokat kellene elhárítanom hasonlóan kellemes díjazásért, egy délelőtt alatt többet keresnék, mint főállású anyaként egy hónap alatt. 10 év pelenkázás után az se nagyon zavar, hogy büdös egy meló, majd veszek egy ilyen trendi kisvakond-nadrágot, legfeljebb nem mosom össze a többi ruhával :)

Szóval még csak fél 11, és indulhat az Instagram-nap, majd lövök pár mosolygós fotót a gyerekekről két hiszti között, és kiposztolom a világnak, hogy trallala, "Szülőnek lenni életre szóló kaland!"