Alig hogy átvészeltük a költözés viszontagságait, máris szembe kellett néznünk a tanévkezdés kihívásaival. Szeretném hinni magamról, hogy egy szervezőzseni vagyok, de sajnos ennél már reálisabb énképpel rendelkezem így 40 felé közeledve, úgyhogy meg is mondom kerek perec: nem vagyok egy szervezőzseni. Ez nem is lenne talán olyan nagy baj, ha nem kellene minden évben 4 darab intézményesült gyerekkel átverekednem magam a tanévkezdés időszakán. De hát a gyerekszám ugye adott (legalább azt merem remélni, hogy végleges...), a tanévkezdés adott, mit van mit tenni...

Minden évkezdés előtt azzal a naiv hittel vágok neki az évnyitónak, hogy na, idén aztán felkészültem, de most TÉNYLEG. Akkurátusan átböngésztem az ovis ágyneműk méretét és a tanszerlistákat , és többszöri ellenőrzés után kipipáltam az utolsó utáni tételt is rajtuk. Váltócipők készenlétben, ünneplő ruhák beélesítve, pótharisnyák előkészítve, ide nekem az oroszlánt is! De mindig kiderül menet közben, hogy minden igyekezetem ellenére nálunk egyszerűen nincs olyan, hogy zökkenőmentes évkezdés. Már eleve ott megbukik a dolog, hogy a gyerekeim be vannak oltva ünneplő ruha ellen. Így aztán az évnyitó előtti öltözködés valahogy így zajlik nálunk:

Gyerekek: "Hol a harisnya? Ez a harisnya kicsi/nagy/csúnya! Hol az ünneplő cipőm? Szorít! De igen, szorít és kész, én ezt nem veszem föl! Nem tudom bekötni! Utálom az ünneplő ruhát! Utálom az egész iskolát! Utállak! Nem megyek az évnyitóra!"

Eközben én: "Fogat mostál már? És te? Aki még mindig nem mosott fogat, az menjen és mossa meg! Fésülködjél meg! Nincs másik harisnya! Jó, van, de ugyanilyen! Tegnap még nem szorított, vedd föl és kész! Csináljad, mert soha nem érünk oda! Nem, nyugodj meg, nem késünk el! Indulunk! Most már tényleg induljunk el! INDULÁS MOST!" Nem is értem, hogy szülők tömegei hogyan képesek ebben az őrületben még szuper fotókat is lőni (és szorgalmasan feltölteni őket a Fb-ra) kicsinosított kis porontyaikról, én örülök, ha a végén darabra megvannak és mindegyiken van valami ruha...

Ha az évnyitó az első tanítási napot megelőzően van, az azért rossz, mert csak erre elmegy egy fél napunk, ami elvileg még szünet lenne. És azért is rossz, mert így dupla stressz az évnyitóra való indulás meg az első iskolai napra való indulás. Ha viszont az első tanítási napon van, az azért rossz, mert a stressz hatványozódik, hogy ünneplőben leszállítsam a gyerekeket az iskolába ÉS velük együtt mindazt az irdatlan mennyiségű mindenfélét, amit ilyenkor egy iskolába be kell hurcolni. Olyasmit most nem tudok említeni, hogy mikor is lenne jó egy évnyitó, valójában magát a műfajt sem értem, és nem tudom, egyáltalán ki találta ki ebben a cseppet sem gyerek-és szülőbarát formájában. Szerintem én a lelkem mélyén valami elfajzott Waldorfos szülő vagyok, aki ennek ellenére betévedt a gyerekeivel együtt az állami iskolarendszer bugyraiba, és most ott bolyong hol búsan, hol pedig magában dühöngve. De most komolyan, minek ez az egész felhajtás? Ott van például az ovi, ahol hasonló cécó nélkül is csak úgy elkezdődik a nevelési év, bemennek a gyerekek egy őszi hétfő reggelen, aztán csókolom, meg van nyitva az év. Valahogy megnyílik úgy magától, anélkül hogy bárki hivatalosan nyitogatni kezdené, tegnap még csukva volt, ma meg már nyitva, mint a Tesco Karácsony után. Ugyanígy a Korai Fejlesztőben is, ahol Máté bá' már negyedikes lesz idén (utóbbi azért is hangzik furcsán, mert még csak 3 éves volt a nyáron, de tényleg így van, mert hiszen 2 hónapos kora óta járunk oda, tehát nulla évesen már elsős volt, így jön ki végül, ami elsőre matematikai bukfencnek hatott). Szóval a Koraiban sincs semmi hivatalos évnyitás, megkapjuk az órarendet, mondjuk csak úgy simán Viberen keresztül, nem kell ezért kiskosztümben befáradnom a Fejlesztőbe, de sőt, még a sok Down-szindrómás kisdiáknak sem kell nyakkendőt öltve felsorakoznia a nagy napon, hanem egyszerűen csak amikor van az első óránk, akkor megyünk, és annyi meg egy Bambi. Na mindegy, ha véletlenül valaha oktatási miniszter válna belőlem, majd teszek valamit évnyitó-ügyben, addig meg nyitom szorgalmasan, évről-évre több gyerekkel. 

Az ember azt hinné, hogy ha ezen túl van, akkor már egy fokkal jobb, de nem. Utána jön csak a feketeleves! Mert minden egyes tanévben kiderül, hogy amit vettél az nem jó, nem elég, túl sok, pont másmilyen, vagy csak a többieknek nem olyan van. Amibe bekötötted, az nem olyan, vagy mért pont olyan? A szülői értekezlet nem akkor van, mégis akkor van, nem ott van, ott van, de nem neki. 

Mindezek ellenére viszonylag sikeresen túl vagyunk az első napon. Nem késtünk el sehonnan (na jó, az oviba pont reggelire estünk be), mindenki a megfelelő időben a megfelelő helyen volt, többé-kevésbé a megfelelő felszerelésekkel ellátva. És ami még ennél is fontosabb, jó élményekkel tértek haza. A tanárok, óvónők, csoport- és osztálytársak kedvesek, jó fejek, a gyerekek nyitottak a barátkozásra, és még Leventét se csúfolta ki senki a szeplői miatt, pedig szerinte ez komoly veszély volt az új oviban! Úgyhogy akkor most arccal előre a 2018-19-es tanév felé, gyarapítsuk tudásunkat, pallérozzuk elménket júniusig töretlenül! Csak közben el ne felejtsünk élni is egy kicsit :)

És persze mutatok valakit, aki biztosan nem felejt el élni egyetlen percre sem :)

A képen azt láthatjuk, ahogy Máté speciális ünneplő öltözékében éppen megnyitja az Őszt. Sajnos a fotón nem látható, de az eső eközben kitartóan esett, Máté legnagyobb örömére!

Széles terpesz rákkendroll!

Egy tökéletes világban minden bizonnyal nem léteznének pocsolyák, mert az útburkolat mindenütt egyenletes lenne, és sehol sem állna meg az esővíz. Egy tökéletes világban nem léteznének Down-szindrómás emberek, mert a kromoszómák osztódásába sehol nem csúszna hiba. Egy tökéletes világban tehát egészen biztosan nem jönne létre az az Öröm, ami ezen a képen látható. Hálás vagyok Istennek, hogy nem úgy formálta tökéletesre a világunkat, ahogyan azt mi emberi ésszel gondolnánk :)