Költözés - filozofikusan
2018. július 22. írta: más.szemmel

Költözés - filozofikusan

Most vitatkozni fogok a férjemmel, ami várhatóan elég egyoldalú vita lesz. Egyrészt ez itt az én blogom, és azt írok benne, amit akarok, másrészt tudom, hogy soha, sehová nem ír kommentet, szóval ha nem láttok tőle kommentet, az nem azért van, mert diktatórikus módon kitöröltem, hanem mert ő egyszerűen nem alkot ebben a műfajban.

Korábban említettem, hogy Férj szerint a költözés egy egyszerű logisztikai feladat. Nem, nem az. A költözés valójában egy összetett logisztikai feladat, nehéz fizikai és még nehezebb szelllemi és érzelmi munkával megspékelve. Legalábbis a 4 gyerekkel 10 év után egy másik városba elköltözés egészen biztosan ilyen.

A szellemi kihívás részét a selejtezés képezi, amiről nem is gondoltam volna, hogy ennyire fárasztó lesz. Mondjuk gondolhattam volna, mert korábban már olvastam valamit arról, hogy brit tudósok szerint az embernek minden nap van egy bizonyos döntési kapacitása. Ezt a kapacitást veszi igénybe az is, hogy ma melyik ruhát vegyem fel, mit reggelizzek, melyik útvonalon menjek munkába, a munkahelyen meghozott döntések, vagy akár az, hogy este szexeljünk vagy ne. A rutinok abban segítenek, hogy ezt a bizonyos döntési kapacitást minél kevésbé vegyük igénybe, és ezáltal kevésbé fáradjunk el a nap végére. Tehát ha például minden kedden és pénteken megyünk futni, akkor erről nem kell külön döntést hoznunk minden nap, hogy ma menjek-e, és ettől ez életünk egyszerűbbé válik, és nagyobb az esélye, hogy este akár még lesz energiánk szexelni is. Mondjuk minden szerdán és szombaton este :)

Kicsit elkalandoztam, de csak azért, hogy jobban érzékeltessem, hogy mi a fárasztó a költözés előtti csomagolásban. Amellett, hogy a szokásos mennyiségű döntésünket meg kell hozni, naponta mintegy 5-600 döntést meg kell hoznunk a tárgyainkkal kapcsolatban is, hogy ti. jön velünk, vagy kuka, vagy nem jön velünk, de másnak még jó lehet. Na ettől a tevékenységtől én estére kb. kataton állapotba kerültem, és bár általában lehet velem beszélgetni, mostanában még tőmondatokat is nehezen csikartam ki magamból, és nagyjából úgy néztem ki, mint aki folyamatosan nullával oszt. 

Ennél eggyel jobb fajta fáradtság, amit a sima pakolás okoz, amikor az ember csak bedobálja dobozokba, amikről korábban már eldöntötte, hogy kellenek, illetve ezeket a bútorokkal együtt egy teherautó platójára próbálja betetriszezni. Ezután pedig az új helyen ugyanezt elvégzi ellenkező irányban, közben mindkét helyen takarít is a fennmaradó kezeivel és kávét főz meg pizzát rendel a segítők számára. Ez olyan fajta fizikai fáradtság, amit akár még jólesőnek is nevezhetünk, és estére azt eredményezi, hogy egyetlen rozéfröccstől filozofikusra iszom magam. 

A filozófikus témakörnek két vonulata van. Egyrészt a takarítás során azon kezdtem el gondolkodni, hogy a lelkünk olyan, mint a lakásunk. Azt hisszük, hogy úgy nagyjából rendben van, de ha arra kényszerülünk, hogy az egyébként használaton kívüli sarkokba is bekukkantsunk, akkor kiderül, hogy ott mélyen mennyi retek és dzsuva tud felhalmozódni. Ennek a hétköznapokon nem vagyunk tudatában, de ez tulajdonképpen nem is baj, mert úgy nem lehet élni, hogy folyton ezzel foglalkozunk. Mégis időről időre jót tesz, ha felforgatjuk ezeket a sarkokat, és lehetőségeinkhez mérten kitakarítunk ott is.

A másik - és ígérem, kevésbé mélyértelmű - gondolatmenet azzal kapcsolatos, hogy tulajdonképpen hol is lakom, hol is vagyok otthon. Most épp félúton vagyunk a két lakás között, és ez nagyon furcsa állapot. A lakcímkártyámon már hónapok óta Tata szerepel, ezt a gyerekek intézményesítése (bölcsi, ovi, iskola) miatt már korábban elintéztem. (Tulajdonképpen hivatalosan Férjjel már szét is költöztünk, mert neki még Budapesten van a bejelentett lakcíme.) A kanapénk, amire leheveredhetnék egy fárasztó nap után, már Tatán, de az ágyunk még Budapesten. A ruháink egy része már Tatán, de a fiókjaink még Budapesten. A könyveink már Tatán, az újságjaim még Pesten. Kávéfőző jelenleg mindkét helyen van, ez nagyon fontos a túlélésünk szempontjából :) A tévé és az X-Box még Budapesten, úgyhogy a gyerekek még egészen biztosan itt laknak :) Jézus azt mondta, hogy ahol van a kincsünk, ott van a szívünk is. Ennek gyakorlati folyománya szerintem, hogy ahol van a szívünk, ott lakunk. Namármost ha teátrális akarok lenni, akkor mondhatom, hogy a legnagyobb kincseim a gyerekeim és a Férjem. Ha tehát a gyerekeim és a Férjem még Budapesten (lásd fent), akkor a szívem is, tehát még itt lakom. Kicsit elbizonytalanít, hogy a porszívóm viszont már Tatán, de ezen hamar túllendülök :) A végső megoldás viszont csöppet sem filozofikus, ellenben teljesen gyakorlatias irányból érkezik. A nagycsalád első és legfontosabb axiómája ugyanis: mosni KELL. Ergo ahol a mosógépem lakik, ott lakom én is! Most pedig, hogy túljutottam ezen az egzisztenciális válságon, hadd ajándékozzalak meg benneteket a nagycsaládos optimizmus legfőbb alapvetésével: a pohár mindig félig tele van, de a szennyestartó mindig félig üres! :)

Nem véletlen egyébként, hogy Férjjel mi egy párt alkotunk, éppen ma este fejtette ki, hogy ő is azon töprengett, hogy mitől érzi otthon magát valahol. Azt mondta, hogy ma, ahogy nagyjából a helyükre kerültek a bútorok az új házban, egészen otthonosnak tűnt. A döntő momentum azonban nem ez volt. Ma költöztek át a szerszámai :) 

Itt pedig a költözés legfőbb kerékkötőjét segítőjét, a minden lében kanál kis Mátét láthatjátok, ahogyan készen áll arra, hogy a teherautóval elfuvarozza a cuccainkat életünk új helyszínére:

mateba.jpg

Köszönet a fotóért és a kitartó gyerekvigyázásért Dórinak, aki nélkül a mai napunk nem lehetett volna ilyen szuperhatékony!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mas-szemmel.blog.hu/api/trackback/id/tr1314129053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.