Költözés - avagy dobozolunk, mint Tóték
2018. július 17. írta: más.szemmel

Költözés - avagy dobozolunk, mint Tóték

Viszonylag hosszabb ideje nem sikerült írnom egy árva bejegyzést sem, aminek két fő oka volt. Az egyik a foci VB. Na nem mintha olyan nagy focirajongó lennék, de mégiscsak 4 férfiemberrel élek egy fedél alatt, ergo az esti meccsnézés engem is gyakran érintett. Ha másért nem, akkor azért, mert nem jutottam ilyenkor a géphez. Nincs ugyanis tévé előfizetésünk, ha valami mégis érdekel, akkor online nézzük, így viszont a gépet nem lehet közben másra használni. Illetve meg lehetne próbálni, de inkább nem próbáltam meg, mégiscsak a fiúk vannak többen, meg Férj egyedül is erősebb, mint én vagyok :)

 

A másik ok, hogy költözünk. 4 gyerekkel. Bár az utóbbi időben néha gondoltam már rá, hogy inkább nélkülük kellene, de aztán beláttam, hogy nagyon sok melónk van már bennük, ha már idáig eljutottunk, akkor egye fene, mégis inkább neveljük fel őket :) Magát a folyamatot ellenben nem nagyon segítik, de ne rohanjunk így előre...

 

Mondhatnám, hogy egyetlen zokszavam se lehet, mert igazából ezt az egész hülyeséget én találtam ki, de a valóság az, hogy most a zokszavaim fognak következni. Mert néha - úgy tűnik - nekem is vannak rossz ötleteim :)

 

Már hosszú ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy inkább vidéken kellene élni. Én egy dunántúli kisvárosban nőttem fel (olyan kicsi, hogy kisgyerek koromban még csak község volt), aztán Tatára kerültem gimibe, onnan meg Budapestre egyetemre, és most már lassan 20 éve itt élek. Bár idővel megszoktam a nagyvárosi létet, igazán megszeretni sohasem tudtam, és a lelkem mélyén mindig is vágytam vissza egy kicsit lassúbb, csöndesebb, kevesebb lehetőséget kínáló és ezzel kevesebb döntéshelyzetet generáló létbe. Bár Férj is vidékről származik, ő nem vágyott el innen különösebben, a gyerekek meg nyilván itt születtek, úgyhogy nem is nagyon ismerték az alternatívákat. Egy szép napon azonban Férj azt mondta, na jó, legyen, vágjunk bele! És belevágtunk.

 

Hogy miért pont Tatára megyünk, annak több oka is van. Egyrészt nincs túl messze Budapesttől, annyira legalábbis nincs, hogy az itt maradó barátainkkal extrém módon megnehezítené a kapcsolattartást. Aztán meg Tata egy gyönyörű város, nagyon szép természeti környzetben. És nem utolsó sorban az utóbbi években oda költözött két nagyon közeli baráti család is, Ádám és Levente keresztszülei, így azért nem a "semmibe" megyünk, nem a nulláról kell kialakítani a kapcsolati hálót.

 

Tehát az indoklás viszonylag egyszerű, a megvalósítás már kevésbé - legalábbis szerintem. Mert Férj szerint - idézem - ez csak "egy egyszerű logisztikai feladat". Jó, lehet, hogy nem vagyok egy logisztikai zseni, ezt vállalom, de hogy a költözés egyszerű lenne, azt talán ő sem gondolta komolyan. Ha komolyan gondolja, akkor meg lesz szíves ő lerendezni  dolgot, én holnap örömmel elhúzok 2 hétre Mallocára, aztán szóljon, ha az új házban már minden ki van csomagolva :) Persze szerinte én bonyolítom túl az egészet. Mert nekem az az elképzelésem, hogy ha már költözünk, akkor itt a remek alkalom, hogy megszabaduljunk az évek alatt felgyűlt sok kacattól, amikre nincs is szükségünk, ráadásul az új házban nem is fognak elférni. Egy-két éve már volt egy ilyen selejtezős felbuzdulásom (az értő olvasóknak elég csak annyit mondanom, hogy Konmari), aminek során tettem jelentős előrelépéseket, de valahogy nem volt átütő a siker, na meg azóta sem sikerült kellő hatékonysággal megakadályozni az újabb és újabb szarságok kacatok háztartásba való beáramlását. Így aztán most megint ott tartunk, hogy annyi cuccunk van, mint egy kisebb afrikai ország teljes lakosságának együttvéve, és én szeretném, ha mondjuk csak fele ennyi lenne. A háztartásunk bedobozolása ennek megfelelően lassú és fájdalmas folyamat, melynek során minden egyes tárgyról döntést kell hozni: akarunk vele a továbbiakban együtt élni, vagy sem. Szerencsére a személyekkel kapcsolatban már a fentebb leírtak szerint meghoztuk a döntést, így legalább ez már nem nyomaszt tovább :)

 

Az elvi háttér után következhet a gyakorlati megvalósítás, ami ha lehet, még ennél is nehezebb. A folyamat rákfenéje valójában Máté, aki még túl fiatal, és lehet, hogy túl Down-szindrómás ahhoz, hogy megértse, hogy anyát most felejtse el két-három hétre, mert anyának DOLGA VAN. Az ő világnézete szerint mi más is lehetne a dolgom, mint hogy őt istápoljam naphosszat, játszikáljunk meg szeretgessük egymást meg kalandozzunk a nagyvilágban, de legalábbis a Dunaparton vagy a játszótéren. Bevallom, én is sokkal szívesebben csinálnám ezeket, mint a dobozolást, mégis valahogy át kell jutnunk a tatai házba cuccostul, mégpedig minél kevesebb cuccostul, és a mechanikus felezés itt most nem a működőképes megoldás. (Mármint nem a gyerek elfelezésére gondoltam, ha esetleg félreértető volt, ez még a legrosszabb percekben sem jutott eszembe, tényleg.) Szóval van némi egymásnak feszülés már úgy eleve, és a helyzeten az se sokat segít, amikor a már gondosan becsomagolt mindenfélét Máté hasonló gondossággal kicsomagolja... Néha persze besegít egy kicsit, és ebből adódnak vicces pillanatok is, ami azért nem árt olyankor, mikor az agyam már kezdi ledobni a láncot. Ilyen volt az a mai eset is, amikor Léna ruháinak válogatása közben Máté bá' váratlanul bekuckózott a fiókba, a gyerekek meg még meg is ágyaztak neki, hogy ha már ott van, legalább kényelmesen feküdjön:

 mate_1.jpg

Hát így vagyunk mi a költözésünk közepette, részemről egyszer fenn, egyszer lenn, de azért várakozással telve a tatai életünket illetően. A csomagolással kapcsolatban meg azzal vigasztalom magam, hogy ha nem végzek idejében a szortírozással, akkor marad a Férj-féle endlösung végső megoldás: az utolsó két napon válogatás nélkül behajigálunk mindent valami dobozba, aztán amit Tatán nem bontottunk ki egy év alatt, az bontatlanul megy a kukába. Valójában Konmarihoz hasonlóan ő is írhatna egy könyvet a selejtezésről, csak sajnos egy egymondatos könyvet nem sok eséllyel lehetne eladni 3000-ért, a folytatásra meg végképp nehezen találnánk kiadót :)

A bejegyzés trackback címe:

https://mas-szemmel.blog.hu/api/trackback/id/tr1514118547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.